Többször is dolgoztam már különböző üzletekben. Mikor elkezdtem ezeken a helyeken a munkát, akkor sokáig nem is engedtek a kasszához. Mivel itt minden egyes gombnyomás számít. Ha pedig valamit helytelenül ütünk be, akkor azzal rengeteg bosszúságot okozhatunk a feletteseinknek, mikor korrigálniuk kell. Egy idő után azonban úgy voltak vele, hogy készen állok a pénztárgép kezelésére.
A mai, modern technológia mellett pedig ez könnyebb volt, mint hittem volna. Nem kellett igazából számolgatnom sem, mivel minden ki volt írva a képernyőre. Az összes adat, amire a nap végén szükségünk volt, automatikusan le volt mentve a gépbe. Persze a rendszer nem mindig volt tökéletes és ilyenkor elég nagy fejfájásokat tudott okozni. De még így is, összehasonlíthatatlan azzal, hogy régen mennyi mindent fejben kellett tartania egy pénztárosnak.
Hasonlóan egyszerűvé vált manapság az online vásárlás is. Mikor engem például elkezdett érdekelni egy kültéri led reflektor, simán csak be kellett írnom a keresőbe és máris rátaláltam a MetroMan nevű oldalra. Már korábban is szerettem volna ilyen kisebb bővítéseket végezni a házamon, viszont mindig visszatartott az a gondolat, hogy el kéne mennem a helyi műszaki boltba. Itt ugyanis nem csak a választék volt silány, hanem a kiszolgálás is pocsék volt.
A MetroMan azonban teljesen megváltoztatta azt, hogy miként állok hozzá az elektronikai eszközök vásárlásához. Itt ugyanis a kültéri led reflektor mellett szinte bármit megtalálhatunk, ami világítás, vagy biztonságtechnikával kapcsolatos. Ehhez pedig nem kell majd órákat vezetnünk, hogy eljussunk a boltba. Egyszerűen csak menjünk fel a MetroMan oldalára és nézzünk szét a kezdőlapon.
Itt ugyanis rengeteg ötletet gyűjthet az ember. Elérhető egy ömlesztett lista, amiből szépen csipegethetünk. Lehet, hogy korábban nem is jutott volna eszünkbe az, hogy mennyire jó lenne mondjuk egy kamera az ajtónkra. Itt azonban nem csak hogy találhatunk ilyen termékeket, hanem még lehet pont le is lesznek árazva. Ezzel pedig két legyet üthetünk egy csapásra.
Nekem már ez nagyon szimpatikus volt, viszont még nagyobb megkönnyebbülés volt, mikor láttam, hogy nem kell majd órákat azzal töltenem, hogy megtaláljam pontosan azt a részleget, amit keresek. Simán csak ki kell választani a felső menüből a hozzá tartozó feliratot és már el is kezdhetjük böngészni az összes ide tartozó terméket.
Meg kell mondjam, emelem a kalapomat a MetroMan választéka előtt. Ennyi reflektor terméket kültéri célokra még nem láttam egy helyen. Ez azonban még csak a jéghegy csúcsa volt. Mivel az online felület segítségével a saját tempómban át tudtam nézni az összes terméket részletesebben. Így pedig nem csak találomra választottam ki az ideális kültéri led reflektor terméket.
Az áraik is nagyon a helyén vannak. Nagyon sokat tudunk spórolni azzal, ha innen rendelünk. Még akkor is, ha esteleg valami nincsen leárazva. Ezt pedig még a szállítási díj sem fogja elrontani, ami továbbra is elég alacsony. Úgyhogy felesleges lett volna tovább gondolkoznom azon, hogy kitől rendeljem meg az áhított LED terméket.
Behelyeztem a kosárba, majd megkezdtem a rendelés folyamatát. Ez nem vett igénybe többet néhány másodpercnél, mivel az oldal szépen végigvezetett az összes lépésen. A kültéri led reflektor rendelésem pedig pár nap múlva már az ajtóm előtt volt, úgyhogy biztos nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy a MetroMan szolgáltatását fogom választani.
