akarékos személynek vallom magam. Szeretem, ha van félretett pénzem, mivel csak így tudom magam igazán biztonságban érezni. Még sosem fordult elő velem, hogy üres maradt a pénztárcám. Erre az érzésre azonban nem is vágyok, biztos teljesen kiborulnék.
A spórolásnak számos előnye van, hiszen nincsenek anyagi gondjaim, sosem szorulok anyagi segítségre, meg tudom vásárolni a szükséges dolgokat. Ugyanakkor a takarékoskodásnak rengeteg hátránya is lehet, persze csak akkor, ha azt túlzásba visszük. Nem szabad például abba a hibába esni, hogy megtagadjuk magunktól a társasági összejöveteleket, mivel nem szeretnénk költeni a pénzt. Ez könnyen vezethet teljes elmagányosodáshoz. Mindemellett lényeges, hogy az egészséges ételeket se vonjuk meg magunktól, ha szükséges, ne sajnáljuk a pénzt az orvosra, és az is fontos, hogy a lakásunk kellemes, lakható legyen. Hiába van a bankszámlán a sok pénz, ha megkeserítjük a saját életünket az örökös kuporgatással.
Az említettek tudatában elhatároztam, hogy végre megvalósítom egy régi nagy álmomat: áttérek a modern energiatermelésre. A környezetkímélés számomra rendkívül fontos, mindig is nagy hangsúlyt fektettem rá. Rendszeresen járok szemétszedési akciókra, a hulladékot természetesen szelektíven gyűjtöm, a gyerekeimet megpróbálom a lehető leginkább a környezettudatosságra nevelni, valamint amikor csak lehet, biciklivel közlekedem a városban. A következő lépés pedig a házunk energiahatékonyabbá való varázslása lenne. Ezáltal többet tudnék tenni a károsanyag-kibocsátás ellen.
A barátnőmtől, Maritól hallottam egy cégről, akik napelem rendszerek felszerelésével foglalkoznak. Mariék az ő szolgáltatásukat választották, amikor a fotovoltaikus rendszerek felszerelése mellett döntöttek. A rendszer telepítése kapcsán mindennel teljes mértékben elégedettek voltak.
A barátnőm hamar elküldte a napelemrendszer.info weboldal linkjét, ahonnan az 5 kw napelem rendszer ár részleteiről szerettem volna több információt begyűjteni. Sajnos ez is egy rossz berögződésem, hogy mindig először az árak érdekelnek.
A weboldalról sok hasznos tudnivalót sikerült beszereznem a napelem rendszer kivitelezéséről, a megtérülésről, valamint a tervezési folyamatról. Az internetes oldal szerkesztői rendhagyó módon próbálják eladni a napelem rendszereket, hiszen nem konkrét információkat közölnek, hanem a személyes vonalra mennek rá. Három valós személy történetén keresztül ismertetik, hogy miért is éri meg a modern energiatermelésre váltani. Az egyének valóban a cég ügyfelei, így a valós tapasztalataikról tudtak beszámolni. Többnyire természetesen pozitív jelzőket használtak a vállalatra, azonban tetszett, hogy egy-egy negatív pontra is rávilágítottak, így tudtak igazán hihetővé válni a sztorik. A történetek ezáltal azt az érzést keltették, hogy a weboldal szerkesztői nem csak fényezni szeretnék a céget, hanem konkrét tényeket, eseteket ismertetnek.
Az internetes oldal böngészése során sajnos az 5 kw napelem rendszer árakról pontos adatokat nem kaptam. Szerettem volna minél hamarabb választ kapni a kérdésemre, de gondolom, sokat számítanak a személyes tényezők is, mint például a fogyasztás, hogy milyen a ház, valamint, hogy hol található. Emiatt személyre szabott árajánlatot kell kérni. Ehhez található a honlapon egy űrlap, amiben az érdeklődő a személyes adatokon kívül azt is meg kell, hogy adja, hogy mennyi az éves áramfogyasztása. Én ezt az űrlapot kitöltöttem, már csak a válaszra várok. Remélem, hogy minél hamarabb reagálnak, hiszen nagyon kíváncsi vagyok.
Lényeges tényező, hogy a fotovoltaikus rendszerek nem csak a károsanyag-kibocsátás mértékét csökkentik, hanem megtérülő beruházásnak is számítanak. A weboldalon közölt információk szerint a napelemek megközelítőleg tíz éven belül hozzák vissza az árukat. Ennek értelmében nem csak a környezet védelme érdekében lehetnek hasznosak a napelemek, hanem anyagi szempontból is. Első hallásra mondjuk, ez a tíz év elég hosszú időnek tűnik, azonban szakértők szerint, egy jól felszerelt, illetve minőségi alkatrészekből álló napelem rendszer hosszú évtizedekig tökéletesen képes üzemelni. Tehát érdemes költeni a minőségi alkatrészre és a profi munkára.
A napelemek a napsütéses órákban folyamatosan termelik az áramot, és nem csak annyit, amennyire a háztartásokban szükség van. A pluszba termelt áram a hálózatra töltődik, amiért a szolgáltatónak fizetnie kell. Tehát a napelemekkel rendelkező személyek is energiatermelővé válnak, amivel pénzt lehet keresni, illetve a havi villanyszámláktól akár teljes egészében meg lehet szabadulni. Előfordulhat persze, hogy a kevésbé napsütéses hónapokban nem képesek a napelemek elegendő áramot termelni, azonban szerintem az sem rossz, ha csak egy minimális összeget kell a villanyszámlára áldozni.
Az anyagiakat érintő információk tudatában eldöntöttem, hogy nem fogok foglalkozni a napelem rendszer árával, hiszen akkor sosem fogok semmibe belevágni. A beruházás úgyis megtérül, tehát fölösleges lenne, ezen törjem a fejem, hiszen pénzem biztos lesz rá, mivel elég sokat sikerült összegyűjteni az elmúlt néhány évben. A gyűjtési fázist már jól begyakoroltam, azzal nincs gondom, viszont most meg kell tanulnom, hogy hogyan lehet megszabadulni tőle. Ugyanis be kell látnom: a bankszámlámon csücsülő összeg sosem fog igazán boldoggá tenni.