A legjobb üzleti beruházás

Én egy igazán racionális ember vagyok, a döntéseimet is eszerint hozom meg. Igyekszem mindig pénztárcabarát módon megoldani a felmerülő problémákat legyen az egy nagyobb befektetés, egy sima családi bevásárlás vagy komolyabb döntés.

Ésszerű döntésnek tűnt az is, hogy az idős szüleimet egy olyan házba költöztessem, amelyben nem kell bajlódni a gázzal, édesapámnak nem kell folyamatosan a gázpalackok cserjével foglalkozni. Azonban azzal nem számoltam, hogy a szüleim nem szeretik a változást és ragaszkodnak a kis budapesti lakásukhoz. Végülis nem erősködtem, hiszen közel vannak így is hozzánk és legalább nem kellett belevágni egy sok idővel járó, sokszor pénznyelő költözésbe. Ott éltek már évtizedek óta és a gázpalackcserét is egészen megszokták már.

Engem azonban nem hagyott nyugodni a kérdés, hogyan lehetne még egyszerűbbé, gyorsabbá tenni ezt a folyamatot. Belevetettem magamat az internetbe, hol találhatok eladó gázpalackot. Fontos szempont volt, hogy a házhozszállítás alap legyen a cégnél és megbízhatóak legyenek. Idős szüleim már nehezen mozognak, így nekik nagy segítség lett volna egy olyan, gázpalackok eladásával, cserjével foglalkozó cég, akik jó áron-hiszen nyugdíjasként nem veti fel őket a pénz- kiszámítható módon hozzák el a kiválasztott gázpalackot és segítenek is, ha szükséges.

Egy kis keresgélés után találtam rá erre a sokoldalú cégre, ahol szépen felsorolva, részletesen olvashattam utána az eladó gázpalackoknak és az áraiknak. Szinte nem is sejtettem mennyi féle gázpalack létezik, mennyi gázpalack eladó náluk, és mennyi különböző módon lehet felhasználni és hasznosítani a gázt. Budapesten és környékén 10 napon belül, de sürgős esetben hamarabb is házhoz hozzák a kiszemelt palackot, amelyeket igazán baráti áron árulnak.

Gyorsan meg is rendeltem a szüleimnek, akik nagyon örültek, hogy ezentúl ilyen gördülékenyen és megbízható módon történik majd a palackcsere és annyi gázpalack eladással foglalkozó cég keresgélése után, nem kell már ezzel foglalkozniuk.

Engem azonban nem hagyott nyugodni, hogy mennyi féle eladó gázpalack létezik és máris tovább gondoltam a dolgot, mikor jönne nekem még jól ez a hasznos új tudás. Villámcsapásként ért a felismerés, hogy hamarosan szülinapi bulit tervezünk a gyerkőcöknek, amit amolyan tipikus, amerikai gyerekzsúr stílusúnak képzeltünk: bohócok, állatsimogató, nagy, vajkrémes torta és persze léggömb. Úgy terveztük, ott helyben fújnánk fel a lufikat, attól függően, melyik gyerek milyet szeretne. Igen ám, de ha léggömb, akkor bizony kell hélium is, mert úgy az igazi. Ekkor ugrott be a csodás és pénztárcabarát ötlet, felhívom újra a gázpalackok eladásával foglalkozó céget.

Nem csak a sima, háztartásban megszokott PB gázpalackok, de oxigén, Co2 és többek között a számomra most hasznos hélium gázpalackok eladásával is foglalkoznak. Nem is gondoltam volna, mennyi mindenre alkalmas ez a fajta gáz, azon túl, hogy a levegőben tartja a lufikat és vicces hangot csalogat elő az emberből, ha beszívja: a weboldalukon azt is megtudtam, hogy kórházaktól elkezdve, atomreaktorig mindenhol hasznos lehet.

Hamar letárgyaltuk a gázpalackeladóval a részleteket és egy igazán baráti árban egyeztünk meg, sőt, szerencsére a szállítással sem kellet foglalkozni, mert egészen a buli helyszínéig kihozták a rendelt mennyiségű hélium palackot.

Életünk egyik legjobb bulija volt, emellett pedig találtunk egy olyan céget, akikre bármikor számíthatunk, ha gázpalackról van szó.